Elhoztam. Elmélyülten ült a székben Ő, belőle lesz majd az új teremtő. Magát Álomfogónak hívja, mások őt félelemnek. Egy őrült elme, ki ha akar pusztít s romlásba dönt. Próféciái végig kísérik a nyomorult földet mely már szennyezett a sok hazugságtól, amit az elfajzott társadalom áraszt ki magából. Ezt a helyet Ő nem tekinti otthonának sem pedig földnek. Ő csak egy rosz helyre született tévhit melyet az emberek, kiket Ő gondolatoknak nevez teremtettek saját képzeletükből. "Itt bármit tehetek". Folytatta hát tovább a munkát amin eljövetele óta dolgozott. Követői csak azt a bizonyos formáját látják melyet ő mutat az álomnak. Ő így hívja a világot melyben élünk... Álom. Álom amiből mindenki felébred egyszer. Arca eltorzult a sok szenvedés, kitaszítás, gyűlölködés, és méregtől amit az álmodók tettek vele, azok akik nem tisztelik munkáját mert saját maguk belső rejtett lényüket látják benne. Jobb kezével intelmet mutat követői felé, bal kezében tartja önmaga arcát eltakarásra szolgáló maszkot ami inkább a félelemre és bizonytalanságra emlékeztet, mint inkább maszkra. Arcát olykor felfedi követőinek, hogy lássák mik ök valójában. Ő képviseli az álmodók szépséges romlottságát. Gúnyosan néz le azokra kik őt felmagasztalják kacajukkal és ezzel mégtöbb bizonytalanságot és félelmet sugároznak felé. Tápláléka a borzalom és ármány melyet szintén a csaló "Álom" sugároz neki. Az álmodók nem bíznak meg benne mert tudják mi lesz a vesztük. Álomfogó elhozta nekünk azt amire mi, a követők oly rég óta vártunk. Kész lett a munka. Édes álmokkal teli poharából kortyolgat s közben festményeit bámulva kérdezni magától: Mi lesz a következő? Vas paripán belovagol az álom városba, mellette két oldalt acél ölebek tisztítják neki az utat, háta mögött fém emberek lépdelnek. Követői mi vagyunk, kik lassacskán elkárhoznak és sírva könyörgik vissza a halál isteneinek nevét.
Álomfogó vigyáz ránk.
A város széléhez érve kezd kitisztulni a levegő. Ez most valami más. Leszáll vasparipájáról és int egyet. Az úton egy senki feküdt. Mi a követői sárga zsákba zártuk a senkit és elrejtettük a világ elől.
Első nap...
Az "álmot" sötét fellegek veszik körül, az ég beborul és iszonytató hulla szag lepi el az utcákat. Álomfogó egy könyvet fogva beszél az álmodókhoz. "Ha ő volna az aki megvéd minket, kérdem én hol van most? Mit mondtak nektek? miért hisztek ennek?" Az álmodók gyűlölködve néznek rá. Még mindig félnek. Álomfogó követői visszavonultak.
Második nap...
Másodnapra mi, a követők előjöttünk rejtekünkből védőruhákba burkolózva, s a látvány mi elénk tárult rosszabb volt egy rémképnél. Mindenütt álmodók tetemei hevertek. A pódiumon az álomfogó hevert ugylátszott halálán van. Elhoztuk hát rejtekünkre, s megvédtük a kinti hazugságotól.
Harmadik nap...
Álomfogó eltávozott mikor kilencet ütött az óra. Megtorpantunk legbelül és tudtuk lassacskán mi is követjük az "ébredését". Álomfogó így nevezte a halált.
Negyedik nap...
Fehér ruhákba burkolóztunk és többé nem mentünk a felszínre. Sejtettük, hogy ott már nincs semmi.
Ötödik nap...
Álomfogó eltűnt az egyik pillanatról a másikra. Semmi jel nem utalt arra, hogy esetlegesen itt valaha lett volna valaki, vagy valami. Ruháink este kilenc után fakulni kezdtek. Volt akié elsárgult, volt akié megszürkült.
Hatodik nap...
A hatodik napon újra felmentünk a felszínre. Az "álmot" mindenütt vastag hó réteg borította. Ruháink újra kifehéredtek, a levegő újra belélegezhetővé vált. Újból élhettünk az "álomban" ahogy Ő nevezte.
Hetedik nap...
Elfelejtettük az álomfogót. Mintha soha nem is létezett volna. Az idő rettenetesen hideg volt, mindent hó borított. Pár követő szörnyethalt a nagy hóban, de mi akik életben maradtunk eltemettük őket.
Nyolcadik nap...
A hó elolvadt, és helyére kibírhatatlan hőség keletkezett. Feltűntek újabb emberek. Feketében voltak mint régen mi, kik követők voltunk. Furcsán néztünk rájuk de valami mégis emlékeztetett bennük. Hosszú sorokban jöttek városunkba.
Kilencedik nap...
A kilencedik napon a fekete ruhások utolsó csapata is megérkezett városunkba. Sötétben jöttek Kilenc órakor lépték át a városkapunkat amint az utolsó csapat megérkezett, rettegés, bizalmatlanság, félelem, irigység, és bánat fogott el minket. A fekete ruhásoktól féltünk. S midőn felnéztünk az égre és újra láttuk Őt. Jelenléte rosszabb volt az "ébredésnél" is. Nem hasonlított régi önmagára. Nem tudtuk, hogy ő az. Féltünk tőle és legbelül elfogott egy érzés, hogy mi vagyunk ezentúl az "álmodók".
Elhoztam. Látjátok elhoztam nektek az álmot melyet álmodhattok, miben egész idáig nem volt részetek. Tudtátok egyszer bekövetkezik a Kilenc nap. És az álomfogó kinek mindig is tudtuk nevét újra uralkodott. Ő volt Ark Gabriel.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
