Szellő hátán hordoz békét,
Mely csendet szór a világra.
A tükör mögül ablakát kitárva,
S figyelte onnan élete végét.
Elhamvasztott emlékképek,
Elfújták a füstöt a földről.
Hang halatszódott a temetőből,
Végül aztán múltam elé lépek.
Nem zengi háború dalát,
Az a régi dicső ének.
Maradtak hát emlékképek,
Fogva tartva szívem madarát.
Elcsendesültek a romok,
Nincs már bennük élet.
Visszasírja majd az élet,
És a fekete, izzó homok.
Varjú reppen hosszan,
A kopár, sík tájon.
Nem hagyja, hogy fájjon,
Az ő módszere rosszabb.
Nem süt ki többé már,
A fenséges Nap az égen.
Megfeneklett már régen,
Mondták sokan, "kötél rá"!
Felhők mögül előbújt a hold,
Bevilágítja a csatateret.
Nem látni itt már gyermekeket,
Ami élő volt, most már holt.
Örömökkel telni mostmár kár,
Mert mindennek vége, és egy utolsó sort írok.
Egyetlen dolog van, mit még visszasírok,
Hogy volt egyszer egy Nyár.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
