Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


























Virágoskert

2010.04.16. 04:02

- Ímhol a növényzet.
- Merre? Nem látom.
- Persze, hogy nem látod. Hiszen a föld alatt bújnak meg.
- Milyen mélyen?
- Azt senki nem tudhatja. Csak az, ki neveli őket.
- Ki gondozza ezt a kertet?
- Neki nincs neve.
- Mit tesz velük? Sokszor jár erre? Talán kifigyelhetnénk.
- Őt még senki sem látta. Egy legenda szerű elbeszélés kering arról, hogyan lett ez a kert.
- Nem tudnám kerthez hasonlítani. Inkább egy kopár kihalt terület... Legenda?
- Bizony! Szeretnéd hallani?
- Boldog vége lesz?
- Hát nem igazán. Sőt az egész történet kicsit furcsa, és elképzelhetetlen.
- Megtörtént?
- Nem tudom pontosan. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Nos érdekel? Elmeséljem?
- Kicsit elbizonytalanodtam.
- Ahogy gondolod...
- Mesélj.
- Biztosan hallani szeretnéd?
- Most már kíváncsi lettem. Halljam!
- Rendben...

Nagyon régen, a messzeségben, volt egy hatalmas erdős terület. Ennek az erdőnek a közepén, volt egy aprócska fa kunyhó. A kunyhó falait fagerendák tették ki, mik egy epró szélfújástól, hangos recsegésbe kezdtek. E házikó gerendáit szú lepte, teteje roskadozott, de még éppen, hogy kitartott. Vészjósló, vérvörös írás állt egy táblán, mi az ajtó fölött lógott: "Maradj távol idegen, mert nem látunk itt szívesen!". A kunyhó tulajdonosa, nem, hogy a saját területét védte, inkább valami számára sokkal értékesebbet. Saját magát. Eme ház lakója egy öreg úr volt, ki rettentően tartott a haláltól, de tudta, hogy életének órája hamarosan feladja a ketyegést, s nem jár tovább ritmikus táncot körbe, és körbe, és körbe. Haját elfehérítette az idő múlása, bőre ráncos lett, körmei szürkésre változtak, hangja elhallkult, s ércessé vált. Lépteinek gyorsasága lelassult, támaszra volt szüksége. Nem volt lakótársa, sem családtagja. Egyedül lakott a hideg, nyirkos erdő kellős közepén.  Azt mondják, úgy félt a haláltól, hogy egész életében az örök fiatalságot kereste. Hajszolta, mint veszett vad a zsákmányát, önfejűen, csak előre haladva. Nem élt káros szenvedélyekkel, folyton csak önmaga igazát ismételgette: Nem fogok meghalni, élve fogok maradni. S így került végül a kaszás színe elé...

- Ennyi?
- Nem nem csak pihenőt tartok. Nem tudom tartani a tempód. 
- Hát akkor megyek lassabban... Tudod... Sajnálom az öreget.
- Miért?
- Mindenkinek vannak céljai. Szegény elpazarolta az életét az örök fiatalság megtalálására, de végül eljött érte a halál.
- Ne feledd, hogy még nem fejeztem be a történetet. Innentől érdekesebb lesz.
- Valóban. Folytasd.

Az öreg úr akármennyire tartózkodott a haláltól, az végül eljött érte. Tudta, hogy egyszer eljön ez a nap, csupán nem akarta elfogadni a tényt, hogy ő is, mint minden ember, múlandó. Az ég elfeketedett a kunyhó felett, a szél feltámadt, az erdőre sötétség borult. Az öregember hatalmas erőkifejtéssel szorította kopottas botját, fogait összeszorítva, agresszív ábrázattal hunyorított ki az ablakon, figyelve az ítélet időt, és a kaszás közeledtét. Az ablakból kinézve, csak a sötét és mély erdőt lehetett látni, ráadásul azon belül sem túl messzire. Zörögtek a fák száraz, még le nem hullott levelei, a bokrok ágainak, írtozatosan zajos összecsapódásai tudatták az öreggel, hogy eljött az utolsó perc számára. a szél még zordabban kezdett fújni odakinnt, és a sötét erdő homályából árnyak törtek elő, tornádószerűen összefutva, aztán minden zaj egy pillanat alatt elnémult, végül egy halálsikollyal maga mögött színrelépett a kaszás. Ruházatának alsórésze ébenfekete füst alakjában érintette a földet, halott, csontos kezei szorosan tartották kaszájának ezüstszínű, gerincoszlop szerű markolatát. Hatalmas éjfekete csuklyája alatt sötétség lapult, mely arcát eltakarta halandók számára, s minek révén ő maga a megtestesült halál, fémes, dúrva levegővételeinek hangja elhallatszódott egészen a kunyhóig, s az megfagyasztotta a vért az öregember ereiben. Mozdulni sem mert a félelemtől. Kimagasló alakja, és halálszagú, hamu színű aurája beterítette az egész területet. Egyenes tartással állt a kunyhó előtt, és egy ideig szemlélte az ablak mögött remegő öreget, ki jégcsappá dermedt az elé táruló látványtól. A Kaszás vállára emelte hatalmas aratóeszközét, rámutatott az ablak mögött álló öregre, és lassan elindult felé. Amerre haladt, elszáradt a földön minden, mi addig élő volt.
- Le élted az életedre kiszabott időt. Ím eljöttem érted! - Mordult fel A Kaszás.
Hangja oly összetett volt, mint ha csak az addig elragadott lelkek, utolsó halálba folytott kiáltásait hallanánk. A szerencsétlen öreg úr nem tudott mit tenni, utolsó szó jogán kibökte azt, ami a legelőszőr felvillant tudatában.
- Alku! - Kiáltott az öreg, aztán elhalkult, és mozdulatlanul figyelte A Kaszás reakcióját.
A környezet hitelen lehüllt, és a halálhozó megállt. Időzött egy pár pillanatot, aztán végül be adta derekát.
- Legyen. - suttogta a csuklyás, és fegyverét, egy határozottan erős mozdulattal a földbe szúrta. Ekkor a talaj kettévált, felnyílt, végül magábaszippantotta az egész erdőt, a fa kunyhót, az öreget, és a Kaszást.
- Hol vagyunk? - Kérdezte az öreg.
- Ez a purgatórium. Élet, és halál között. Nem a külvilág, sem pedig a másvilág. Egy köztes állapot, ahol a bolyongásra ítélt lelkek várakoznak, az örökkévelóságig. - Felelte a csuklyás. Az öregember körbenézett. szenvedő lelkek repkedtek körbe körbe, folyamot alakítva az égen, mely lila kozmoszként izzott, akörül a csekély földmennyiség körül amin tartózkodtak.
- Nos... Mi lenne az alkud? Mit tudsz felhozni? - kérdezte a Kaszás, és lenézett a remegő idős férfira, mire az felnézett rá, és nyelt egy nagyot. Gondolkodni kezdett.
- Gyerünk! Kivele! - Kiáltott rá a Halál hozója.
- Az örök élet! - Harsongott hangosan az öreg.
- Mit akarsz ezzel? - Kérdezte a Kaszás.
- Legyen három feladvány. Három aprócska dolog. Ha mindhármat helyesen megválaszolod, elviheted a lelkemet. Ha viszont bármelyiket elhibázod, örök élet jár nekem. - Húzta ki magát az öreg, és peckesen, karba tett kézzel, magabiztosan rámosolygott a Csuklyás halálra.
- Figyelmeztetlek ember fia. Én vagyok maga a vég. Mindent tudok. - Felelte hidegrázó hangon a Kaszás. - Halljam az első feladványt.
- Hmm. Tételezzük fel, hogy egy villanyszerelõ beköt a pincében három lámpát, amelyeknek fenn, a lakásban van a kapcsolójuk. De sajnos elfelejtette, melyiket kötötte melyikhez. Fenn van a lakásban, és csak egyszer akar lemenni a pincébe, majd visszajönni. Hogy állapítja meg, melyik lámpához melyik kapcsoló van kötve? - Mosolygott az öregember, majd ránézett a Kaszásra.
- Mi sem egyszerűbb te ostoba! - Nevetett a kaszás. - Felkapcsol egyet , így hagyja néhány percig, majd lekapcsolja. Felkapcsol egy másikat majd felmegy. Fenn ég egy, a maradék kettõbõl pedig az égett amelyik meleg. - Válaszolta a kaszás. Az öregnek erre elakadt a szava, és kissé elbizonytalanodott, de aztán tovább töprengett, és egy fél perc után megszólalt.
- Van egy vár, amelyet egy sárkány õriz, aki arról híres, hogy minden állításról el tudja dönteni, hogy igaz vagy hamis. Ha igaz az állítás, akkor megégeti az illetõt, ha hamis, akkor megeszi. Arra jár egy vándor, odamegy a sárkányhoz, mond neki valamit, mire a sárkány beengedi a várba. Mit mondott a vándor? - Kérdi a Kaszástól.
-Ugyan már ember. A múlt században már hallottam ezt. A válasz: Hé sárkány! Te most meg fogsz enni engem! - Kiáltotta a kaszás, majd kétkezébe szorította fegyverét, és elnevette magát.
- Romlanak az esélyeid ember. Egy utolsó dobásod maradt. Bár nem látom értelmét, de miért is ne? Vágjunk bele!
Az öreg úr nagyon kétségbe esett. Tudta, hogy ha a következő feladványt is kitalálja, akkor neki vége az életének. Ökölbe szorította kezeit, és egy hatalmas erőfeszítés után kinyögte:
- Másoknak ez csak egy darab természet, nekem támaszom magányos, vén napjaimra. Mi az? Erre a Kaszás elgondolkodott, s egy perc gondolkodás után rá is vágta a választ.
- Sétapálca! - Kiáltotta.
Az öger úr szeme felcsillant, aztán elmosolyodott, és ezt felelte:
- Sajnálom kedves barátom, de a válasz helytelen. A szó amit kerestél, a virágoskert. - suttogta az öreg, és összecsapta mindkét tenyerét.
- Látod Kaszás hibáztál. Álld a szavad, és engedj vissza. - Mondta az öreg, és felnézett rá.
- Azt hiszem ez nem megoldható. Csaltál vénember! Pusztulj! - Fegyverét a magasba emelte, és egy mozdulattal lesujtott.

- Azon a napon a lelkek sírni kezdtek a játék becstelen végkifejlete miatt. Az öreg úr Nem került a túlvilágra, sem pedig a purgatóriumba. Visszatért a földre, csupán más létformában. Ez az a hely ahol annak idején az erdő, és a kunyhó állt. - Mutattam a kopár, kihalt terület egy kis zöld részére, hol mindenféle színű és fajtájú virág nőtt.
- Csodaszép. De mi lett az öreg emberrel?
- Nos... Amíg ezek a virágok itt lesznek, addig az ő lelke is tovább él ezen a helyen.
- Szerintem ez nem igaz történet. Fogadjunk, hogy csak most találtad ki.
Oda álltam a virágok elé, és vettem egy mély levegőt.
- Ki tudja? Volt egy ember aki egész életében az örök életet hajszolta, s a végén látod még is megkapta.
 

Víge

A bejegyzés trackback címe:

https://christ-mesel.blog.hu/api/trackback/id/tr661925404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ediiit 2010.04.19. 16:23:18

Szia :) Nagyon tetszenek a bejegyzéseid (elég rég óta olvasom őket csak most regisztráltam )...Főleg ez tetszik hogy az elején párbeszéd van és nem nagyon lehet tudni miről van szó de a végén a szálak összeforrnak és egy csapásra rájön az ember:)...ja és nagyon logikus :)

MasoChrist · http://christ-mesel.blog.hu/ 2010.04.23. 16:29:44

Ez spontán íródott. Előszőr, mikor befejeztem, nem mentette el, és tiszta ideg voltam. Teljesen ki voltam akadva. Aztán csodák csodájára másnapra itt volt. Jól átkurt a Blog.hu : D

Mina Plastic Doll 2010.05.19. 15:19:38

gartulálok nagyon jó lett nagyon tetszik(: szólj ha lesz könyved... megveszem mindenképpen8)
puszillak

SadistiCore · http://sadisticore.blogspot.com/ 2010.05.24. 04:05:45

Nem régóta találtam a blogodra, de már majdnem minden írásodat elolvastam. Általában ilyen késői vagy épp korai órában (kinek, hogy tetszik) szoktam olvasgatni. A kedvenceim: Az Orgonamester és a Halott virágok, és a kisgyermek című műveid. Viszont ez is nagyon jó lett. Nagyon kreatív vagy és jól írsz. Csak így tovább! Remélem valami kiadótól is rábukkan valaki.
süti beállítások módosítása