Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


























 

- Most jöjjön a harmadik pecsét felnyitása. - Szólt az "Álomfogó", és egy zöldes bőrű csecsemőt rakott az oltárra, kinézetre pontosan olyan volt a gyermek, mint az előző kettő, csak ennek éppenséggel a bőre színe volt más. "Álomfogó" megérintette a gyermek fejét, annál a résznél ahol a jel volt, és úgy tett, mint ahogy az előző két esetben is, mikor "felnyitott egy pecsétet".

 

- Ezennel felnyitom a harmadik pecsétet, és ezzel búcsút veszek követőim egy kis csoportjától. - Mondta, és felnyújtotta a jobb kezét, aminek a csukló részén még egy szem nyílt ki, ezúttal zöld színben pompázva. "Harmadik gyermek a harmadik oltárhelyre, harmadik szem a jobb kézre, és harmadik bejegyzés az élet utolsó könyvébe. Boldog halált híveim." Ekkor páran életüket vesztették a nagy tömegben. Sorra egyre többen hullottak el, és estek a földre. Nem tudtam, mire vélni a történteket. "Álomfogó" visszament a "pihenő helyére" és leüllt a trónszékébe. A követők megmaradt része szétoszlott, és én gondolkodni kezdtem. Valyon miért haltak meg oly sokan, mikor az "Álomfogó" felnyitotta a harmadik pecsétet? Én miért nem haltam meg akkor? Milyen titok rejtőzhet a harmadik gyermek, és az "Álomfogó" mögött? Elindultam az "Álomfogó" trónja felé, és beléptem a terembe.

- Honnan jött a harmadik gyermek? - Kérdeztem tőle, és közelebb léptem.

- Miért vonsz kérdőre engem fiam? - Kérdezett vissza az "Álomfogó", és felállt a trónszékről.

- Sajnálom uram, de felmerült bennem pár kérdés. - Mondtam neki, és a föld felé hajtottam fejem.

- A "katakombákban" találtak rá a szerzetesek. Fogalmuk sincs, hogy hogyan került oda, de tudták, hogy mit kell tenniük vele. - Mondta az "Álomfogó", és meggyújtott egy aranyszínű gyertyát, az pedig kék lánggal kezdett égni.

- És miért haltak meg annyian, mikor felnyitotta a harmadik pecsétet? - Kérdeztem felnézve rá.

- Kíváncsiságod határtalan. Egyszer ez fog téged megölni ugye tudod? - Kérdezett vissza, és közelebb lépett felém. - Tudod miért hordok maszkot? - Kérdezte tőlem.

- Nem uram. - Válaszoltam.

- Mert az Álmodók érzelmei, és mocskos kíváncsiságba leplezett ármánykodás, és félelem eltorzította arcom az évek során. Ez az álom egyszer felemészt. - Válaszolta, és levette a maszkot. Arca eltorzult, és félelmetes volt. - Tudod mi ez? - Kérdezte, és rámutatott az arcára.

- Nem uram. - Válaszoltam halkan, a meglepettségtől mereven állva.

- Ez... Nos ez, ti vagytok. - Ti, és az "Álomodók" tettetek ilyenné, azért, hogy megmutassam milyenek vagytok. - Válaszolta idegesen, és visszarakta a maszkot.

- Sajnálom, hogy zavartam uram. - Mondtam és elindultam kifelé a teremből.

- A harmadik gyermek a halált jelképezi. Hallottál már a négy lovasról? Nos ők azok. - Mondta az "Álomfogó", és visszaült a trónszékére. Ebben a pillanatban, hogy meghallottam a "négy lovas" szót, megtorpantam, és megfordultam.

- Az apokalipszis négy lovasa? - Kérdeztem remegve.

- Pontosan! Látom vág az eszed. A négy lovasból három elérkezett. - Mondta az "Álomfogó", és elmosolyodott. Akkor már tudtam, hogy mi az álomfogó terve, tudtam, hogy miért akarták az "Álmodók", hogy megállítsuk őt, és pontosan tudtam, hogy mi fog történni rövid időn belül.

- Apokalipszist akar létrehozni? - Kérdeztem örjöngve tőle, és elindultam a trónja felé, újjammal rá mutatva.

- Azt akarom, hogy én legyek az Apokalipszis maga... És akkor Ti, a követők lesztek az alattvalóim, és semmi bántódásotok nem lesz. - Válaszolta higgadtan.

- Ez alatt elpusztítja az egész "Álmot", és mindent ami csak rajta van! Maga nem tud épp ésszel gondolkodni? - Vágtam a fejéhez mérhetetlen félelmem, és haragom.

 

Odaértem trónszékéhez, és kezet emeltem rá. Ő hirtelen megfogta kezem a jobb kezével, és elmosolyodott...

A bejegyzés trackback címe:

https://christ-mesel.blog.hu/api/trackback/id/tr101147971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása