Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


























Az idők kezdete előtt, mikor minden megszületni készült, megszülettek az álmok. Az álmok válogatás nélkül fertőzték meg mind azt amit a Nagy Teremtő felépített, addíg, míg az egész világ egy álommá vált. A teremtő létrehozta Nap-ot, és kinevezte az álom legfelső urának. Évekkel ezután az álmodók csoportokra oszlottak, mind ki a maga módján imádta Nap-ot. Négy nagyobb csoport alakult ki, s köztük az ellentét. Az álmodók háborúkat indítottak egymás ellen, hogy eldöntsék, melyik csoport méltó arra igazán, hogy Nap kegyeibe férkőzzön. A háborút, és a pusztulást látván, Nap magába fordult, és hátat fordított az álmodóknak. Nap létrehozta gyermekét, akit Sen-nek nevezett el, és el ásta az álom mélyére. Az álmodók folytatták a harcot egymással, és ettől Nap hatalmas haragra gerjedt. Elpusztította a háborúskodó álmodókat, és magára hagyta az álmot. Később Sen felemelkedett verméből, és át vette a hatalmat az álom felett. Elméjéből megszületett Gabriel, és Razael. Az álmodók látván új istenük hatalmát, térdre borultak, és magasztalták. Újjáépítették városaikat, és békében éltek. Sen nem számolt az álmodók problémáival, és minden éjjel, mielőtt az álmodók elszunnyadtak, hozzá imádkoztak. Sen nem volt képes többé törődni az álmodókkal, később pedig belefáradt az állandó figyelembe, és elpusztította önmagát, és az álom felét, ezzel maga után hagyva két utódát, Gabrielt, és Azaelt, kik a felsőbb hatalom mellett foglalták el posztjukat. A felső hatalom látván az álom későbbi jótékony hatását, nem törődvén a következményekkel, hagyták, hogy az álomban élők maguk irányítsák a sorsukat. Csupán az álmodók akkor még nem érettek meg arra, hogy a saját utukat járják, ezért idővel a Káosz felvetette fejét, és pusztításba kezdett az álmon belül. Több éven át folyt a harc a Káosz ellen, mi megtizedelte a lakosság létszámát, és elpusztított több várost. Akkoriban a halál szaga minden utcasarkon érezhető volt. Az álmodók, Nap, és Sen nélkül elveszni látszottak, és kétségbe esésükben a Teremtőnek kezdtek imádkozni. Veszni látszott minden remény, de a felsőbb hatalmak nem akarták, hogy az álom véget érjen. Megteremtettek hát nyolc védőangyalt, akik az álom felett álltak, és vezetőjüknek Gabrielt, Sen első gyermekét állították, és ezzel megalapították a Kilencek Körét. Azael látván testvére felemelkedését, dühében szövetkezett a káosz vezetőjével, Marderakkal, és segítséget nyújtott az álom elpusztításában. A kilencek köre, Gabriel vezetésével könnyű szerrel elüldözte a Káoszt, és megölték Azaelt, ezzel új reményeket táplálván az álmodóknak. Gabriel mélységes fájdalmában megteremtette követőit, akiket testvére halálának emlékére hozott létre. Ekkor a pusztítás helyén valami új született.  Létre jött a hit, és vele jött az erőszak. A Nagy Teremtő látván, hogy az angyalok közreműködésétől újból romba dőlni látszik az álom, feloszlatta a kilencek körét, és annak vezetőjét, Gabrielt örökre száműzte az Álomba. A Teremtő elfordult az álomtól, és maga mögött hagyta alkotásait. Gabriel kétségbe esésében könnyeit lehullajtotta földre, és ott ahol könnyei földet értek, egy hatalmas citadella emelkedett. Elhatározván önmagát, követői elé állt, és kinyilatkoztatta uralmát, és hatalmát az álom felett. Nem térhetett már vissza a Teremtőhöz, mivel örök kárhozatra ítéltették az álomban. Ő lett az Álomfogó...

 

"Kezdetben megoszló nyugalom uralkodott az álmon, míg nem egy nap megjelent az Álomfogó. Elmondása szerint ő jelképezi a kezdetet, és a véget, ő a mindenség, és a semmi egy személyben..." (részlet)

A bejegyzés trackback címe:

https://christ-mesel.blog.hu/api/trackback/id/tr121612261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása