- Mi a nevem fiam? - Kérdezte az álomfogó.
Elbizonytalanodtam... Erőt vettem magamon, és felkiáltottam.
- ARK GABRIEL!!! - Üvöltöttem, ő pedig még nagyobb mosolyt eresztett meg arcán.
- Bátor vagy, és egyben buta is. - Mondta, és elengedte a kezem.
Hirtelen az ágyamban találtam magam, és kinézve az ablakon láttam, hogy az ég elvörösödött, és fekete felhők kezdtek gyülekezni. Hallottam egy hatalmas zsivalyt a városházáról. Kifutottam, és észre vettem, hogy követők a világ minden részéről ott voltak. Hatalmas tömeg volt, de még így is lehetett látni az "Álomfogót" az oltár mellett. Egy gyermek volt a kezében. A gyermek teste hulla fehér volt, és szemei is fehéren világítottak. Fején az "Álmfogó" jele volt.
- Köszöntelek titeket az utolsó napon. Ma mind szemtanúi lehettek az apokalipszis eljövetelének. És most felnyitom az utolsó, vagyis a negyedik pecsétet. - Szólt, és letette a fehér gyermeket az oltárra, ahol aztán megérintette jobb kezével a kisded fejét, és bal kezét felnyújtva, csukóján megjelent egy fehér szem. Ekkor az égből tűzgolyók estek le, és az oltár fenyben kezdett úszni.
"Negyedik pecsét felnyitva, Negyedik lovas a helyén, negyedik szem a bal kézen, és az utolsó bejegyzés az élet utolsó könyvében." - Szólt az "Álomfogó" hangosan, és ekkor az oltár fényéből négy lovas lépett elő fekete paripákon, végigmasírozva a tömegen, majd pedig ki a városból.
- Miért akarsz világot megváltani Gabriel? - Kérdeztem és megfogtam a ruhája szélét.
- Eszem ágában sincs világot megváltani gyermekem. Csupán gyarapítom a királyságom. - Válaszolta, és felnézett az égre. - Megváltoztatom az embereket, akik nap mint nap kérdezik, hogy: "Valyon minket ki fog megmenteni?" És én erre csak annyit válaszolok: ...Senki.
- Eltűntek belőled az érzelmek Gabriel. Egy üres szörny lett belőled, pedig régen szent célod volt visszakerülni "hozzá" nemde?. - Kérdeztem, és megtöröltem az arcát takaró maszkot.
- Régen? Régen az életemet is eldobtam volna értük, mert egyszerűen sajnáltam őket, azért amilyen védtelenek. Az életemet áldoztam volna azért, hogy ők életben maradjanak.
- És mi változott?
- Felnőttem. - Mondta az "Álomfogó", és odébblökött magától, és ettől a földre borultam.
- Ennyit jelent neked már mind ez amit létrehoztál, és amit védtél? - Egy Apokalipszis miatt feláldoznád őket, csak azért, hogy te hatalmasabb legyél, még annál is, mint amilyen hatalmas most vagy? Ez fölöttébb öncélú. Csalódtam benned. - Mondtam neki, és felálltam a földről. - Egy ilyen "álomban", mint ez amiben létezünk, te tudhatnád a legjobban, hogy nekik csak te vagy. Ezt is eldobnád?
- Ők kialakítottak egy számukra alkalmas környezetet, az akaratom ellenére. nem tetszett, de elfogadtam. Most ezt szeretném visszakapni. - Válaszolta.
- Hihetetlenül önző lettél. Nem így ismertelek meg. Az embereket, a követőidet nem fogod tudni megváltoztatni, csak mert öncélúan apokalipszist idézel elő... - Mondtam neki, és elindultam felé gyors léptekkel.
- Szeretsz itt élni? - Kérdezte, és levette a maszkot. - Szereted a nyomort, és a szenvedést? szereted a hazugságot, és a csalódásokat? Szereted azt az ármányt, és azt a deformált világot amit az arcomon látsz? Szereted a halált, és a szomorúságot?
- Most nem erről van szó. Te is tudod nagyon jól. - Válaszoltam ideges hangon.
- Látod? Elterelted a témát. Nem szereted az "álmot", és nem szeretsz itt lenni. Éppenséggel születésed óta beléd táplálták, hogy engem magasztalj. Jó ez neked? - Kérdezte, és ekkor egy könnycsepp hullott le arcáról egyenesen a márvány padlózatra, ahol nagyot koppant. - Miattatok elsírtam az utolsó könnyemet is, látod mennyit számítotok ti nekem? - Kérdezte, és megtörölte szemét.
- Megváltoztál Álomfogó... Más lettél. Ez nem te vagy. - Mondtam, és ebben a pillanatban Gabriel megszorította a kezem, és elmosolyodott.
- Mi a nevem fiam? - Kérdezte az "Álomfogó"
Elbizonytalanodtam... Erőt vettem magamon, és felkiáltottam.
- ARK GABRIEL!!! - Üvöltöttem, ő pedig még nagyobb mosolyt eresztett meg arcán.
- Bátor vagy, és egyben buta is. - Mondta és elengedte a kezem.
Ez volt az utolsó beszélgetésem vele. Az apokalipszis eljövetele óta a színét se láttam. Legbelül tudom, hogy köztünk jár, minnd a mai napig, és figyeli minden lépésünk, cselekedetünk, és háborúink. Hiszem, hogy egyszer visszatér közénk, és rendbe tesz mindent. Addig is a sors kezére vagyunk utalva...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
