- Mi az én nevem fiam? - Kérdezte az álomfogó, és feltartotta a jobb kezét, amin kinyílt a vörös szem.
- "Álomfogó". - Válaszoltam, és letérdeltem előtte.
- Köszönöm fiam...Elmehetsz. - Mondta az "Álomfogó", és összeszorította kezét.
Már egy hét is eltelt, de nem történt semmi új. Már kezdtem azt hinni, hogy egyáltalán nem fog véghez vinni semmit az "Álomfogó", és úgygondoltam elindulok a pihenőhelyemre, és festek egy újjabb képet. Ekkor kinyílt a városkapu, és mögötte fehér ruhás emberek jelentek meg, és a középen álló embernek egy vörös lepedő volt a kezében, szinte ugyan úgy, ahogy az "Elsőszülött gyermek"nél volt. Ezek az "Álmodók"... Futni kezdtem az álomfogó terme felé, hogy szóljak, hogy az "Álmodók" bejutottak a városba. Az "Álomfogó" az ajtó előtt várt.
- Kérlek hozd el nekem a második gyermeket. - Szólt az álomfogó, és a városkapu irányába mutatott. - Az "Álmodók rég óta nem láttákaz arcom, és soha többé nem is láthatják, csak a bevégzéskor. Az álmodók félnek tőlem. De te ne félj nem lépik át városunk küszöbét. És most menyj sietve, és hozd el a gyermeket.
Elindultam a városkapu irányába, és odaérve megláttam, hogy a sok követő szinte körbeállta a fehér ruhás "Álmodókat".
- ÁLJ! Ők nem jöhetnek be. - Szóltam nekik, és előrébbverekedtem magam. Szembe kerültem azzal az "Álmodóval, aki a gyermeket tartotta a kezében. Közelebb léptem hozzá, és ő átnyújtotta a gyermeket. A lepedő szokatlanul könnyű volt, és mikor hozzáértem, kezeim elgyengültek.
- Kérd meg az álomfogót, hogy hagyja abba amit tesz! Kérlek!. - Kérlelt remegő hangon a fehér ruhás alak. - Kérünk titeket Akadályozzátok meg tervét! - És ekkor egy könnycsepp hullott le az "Álmodó" szeméből.
- Nem tudunk mit tenni. Nem tudjuk mit akar. - Válaszoltam.
- Hogy szegüljünk szembe az akaratával? Arról ne is álmodj te "Álmodó" szenny. - Szólt a hátam mögött egy követő, és leköpte az álmodót.
- Miért tetted ezt? - Megfordultam, és a szemébe néztem. - MONND MIRE VOLT EZ JÓ? - Üvöltöttem rá követő testvérere. Ekkor a gyermek megmozdult a kezemben, én pedig elkezdtem letekerni róla a vörös leplet. A gyermek Vér vörös színben úszott, és csont sovány volt. Szeme körül sötét fekete, fején az "Álomfogó" jele volt. Elindultam az "Álomfogó" rezidenciája felé, hátam mögött a követőkkel, közben egyre jobban gyengültem. Minden lépés egyre nehezebb, és nehezebb volt. Mire odaértem a földre borultam, de védtem a gyermeket. "Álomfogó" lenézett, és kivette a karjaim közül a gyermeket.
- Köszönöm fiam. Megszolgáltad. - Szólt suttogva az álomfogó, és ebben a percben visszatért minden élet erőm. Fel álltam, és néztem ahogy "Álomfogó" felsétál az oltárhoz, és felrakja a gyermeket. Fejét megfogta jobb kezével, amin a szem volt, és így szólt: "Most felnyitom a második pecsétet!" Leválasztotta a gyermek fejéről a jelet, és bal kezét feltartotta. Újjabb szem nyílt ki. Ez a szem a kezén ében fekete volt, de közepén mégis kicsit szürkésebb. Most már mindkét tenyerén volt egy szem. A követőkre mutatott két kezével, azok pedig térdre estek.
- Lássátok felnyílt a második pecsét, és a második lovas is a helyére került. Második gyermek a második oltáron. Második pecsét a második kézre. Második bejegyzés a történelem utolsó könyvébe.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
