Kedves olvasók
Elsősorban amint látjátok arculatváltás van :D... Még finomítok.
Most elmesélem nektek, elsősorban, hogy hogyan szoktam csinálni ezeket röviden, de aztán rátérek valami komolyabbra.
Nos az egész egy Word file-ban kezdődik, és a fejemben. Elkezdek egy alap történetet, aztán a többi jön magától. Miután kész van, átnyálazom, ellenőrzöm a nagyobb hibákat, javítom, aztán pedig jön blogra... Namármost, ez a cikk egy pontán történet lesz, lesz amilyen lesz, nincs Word file, nincs ellenőrizgetés, és nincs nagy agymenés.
A Komoly probléma
Az egész egy ködös délelőttön kezdődött. Főszereplőnk egy padon ült, és azon töprengett, hogy az emberek mennyire halandók. Egy hamis érzelem miatt képesek eldobni a saját életüket is. Azt az egyet halál biztosan tudta, hogy ő eddig sohasem érzett semmit, bőrét nem simogatta a szél, és az illatok sem csiklandozták az orrát, sohasem volt féltékeny, és sohasem sírt, mert nem volt szomorú. Szegény főhősünk egy laboratóriumban született gépek, és drótok között. Mindent megkapott a teremtőjétől, aki egy tudós doktor volt. Kapott szemet, szájat, orrot, végtagokat, és így tovább. Viszont egy valami hiányzott belőle... Az érzelem. Ahogy ott üldögélt a padon, és a játszó gyerekeket nézte, hirtelen egy kislány ült le mellé a padra, és mereven bámulta őt. Főhősünk megszokta azt, hogy az emberek folyamatosan tekintetükkel követik őt.
- Miért ilyen hideg a bőröd? - Kérdezte a lány, és megfogta a kezét.
Főhősünk a kezére nézett, és utánna rá a kislányra tág szemekkel.
- Mert én nem olyan vagyok, mint a többi ember. - Válaszolta a kislánynak főhősünk.
- Én Diana vagyok. A te neved mi? - Kérdezte érdeklődően a kislány.
- Az én nevem Henry, és a gyártási számom a 001-es. - Válaszolta Henry.
- Hogy érted, hogy gyártási számod? - Kérdezte a kislány
- Mert én gép vagyok. - Válaszolta szomorúan Henry001.
- Találkozunk holnap is? Kíváncsi vagyok mindenre veled kapcsolatban - kérdezte a kislány.
- Te találkozni akarsz velem még? - Kérdzett vissza főhősünk
- Igen. Aranyos vagy. - Mondta a lány, és adott egy puszit Henry arcára, aztán pedig elment.
Később újra találkoztak, aztán ismételten, és egy nap összekötötték az életüket. És teltek múltak a hónapok, és az évek. A robot sohasem tudta meg, hogy a lány miért is van vele, mivel a robot nem érezhette ugyan azt amit a lány. A lány sokszor félrelépett, de a robot nem tudott rá haragudni, mivel érzelmei sem voltak. Csak nézte ahogy a lány visszasírja magát, ő pedig visszafogadta. A lány kihasználta a helyzetet, hogy főhősünk nem rendelkezett érzelmekkel, és játszott vele, mint egy bábúval. Egy idő után már csak megszokásból volt vele, de mikor egy nap meg tudta, hogy főhősünk elkísérte egy barátját vásárolni, rádöbbent, hogy mégis szereti, és ezért ezt tudatni is akarta vele. Elhalmozta annyi szeretettel, amennyivel csak tudta, de ezt a robot nem tudta viszonozni. Ezért a lány véget akart vetni a saját életének. A robotot nem érdekelte a dolog, mivel nem is nagyon kötődött a lányhoz. Egy szép nyári napon hősünk meglátogatta a teremtőjét, aki akkorra már nagyon öreg volt.
- Apám. Az emberek miért játszadoznak egymás érzéseivel? - Kérdezte tőle érdeklődően.
- Tudod gyermekem, ez egy nagyon jó kérdés. Rohanó világunk egyre jobban kezd elunalmasodni, és talán ezzel színt akarnak vinni az életükbe.
- De mi értelme az egésznek, hogyha életek is múlhatnak rajta? - Faggatta tovább teremtőjét Henry.
- Fiam miért kérdezel ilyen balgaságokat? Hiszen te mentesülsz az érzelmektől.
- Apám. Tudni akarom, hogy milyen érzelmekkel élni. Tudni akarom milyen, hogyha szerelmes az ember, vagy éppen haragos. Kérlek adj nekem érzelmeket. - Kérte a doktort, aki rosszallóan csóválta a fejét.
- Nem szeretném, hogy elpusztítsd önmagadat a sok fájdalomtól, amit az élet adhat neked. - Mondta a doktor, és elbúcsúzott fiától.
A robot hazaindult, de mikor odaért, nem talált mást, csak egy holt testet, és egy levelet mellette. Felvette a földről, és olvasni kezdte:
"Kedvesem.
Nem bírtam tovább az egészet. Sajnálom. Szeretlek.
A te Diannád."
Szeretet... Furcsa egy hazugság. Gondolta a robot, és elindult kifelé a házból.
-VÉGE-
Nos sajnálom, hogy most csak ennyire futotta, de egyrészt hulla fáradt vagyok, másrészt hirtelen felindulásból kezdtem el írni.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
